Köldökzsinór

[Zsolt68]

Tehát az eddigi egyenletek:
[Renderelés ... R = b = 2 \cdot \alpha \cdot G]R = b = 2 \cdot \alpha \cdot G
[Renderelés ... \alpha \cdot G = b^3 \cdot \omega^2]\alpha \cdot G = b^3 \cdot \omega^2
[Renderelés ... J = ( 1 - \alpha ) \cdot b^2 \cdot \omega]J = ( 1 - \alpha ) \cdot b^2 \cdot \omega

Kiküszöböljük [Renderelés ... \omega]\omega és [Renderelés ... b]b változókat.
Rendezés után:
[Renderelés ... J = \sqrt{2} \cdot ( 1 - \alpha ) \cdot \alpha \cdot G]J = \sqrt{2} \cdot ( 1 - \alpha ) \cdot \alpha \cdot G
Ennek a szélsőértéke [Renderelés ... \alpha = 1/2]\alpha = 1/2

Ezt visszahelyettesítve:
[Renderelés ... J = ( 1 - \alpha ) \cdot \sqrt{ \alpha \cdot G \cdot b}]J = ( 1 - \alpha ) \cdot \sqrt{ \alpha \cdot G \cdot b}

[Renderelés ... J_{max} = \dfrac{ \sqrt{ G \cdot b } }{2 \cdot \sqrt{2} }]J_{max} = \dfrac{ \sqrt{ G \cdot b } }{2 \cdot \sqrt{2} }

[Renderelés ... a = \dfrac{J}{M \cdot c}]a = \dfrac{J}{M \cdot c}

Önkényesen: [Renderelés ... M = 1]M = 1, [Renderelés ... G = 1]G = 1, [Renderelés ... c = 1]c = 1
[Renderelés ... a_{max} = \dfrac{1}{2} \cdot \sqrt{\dfrac{b}{2}}]a_{max} = \dfrac{1}{2} \cdot \sqrt{\dfrac{b}{2}}

[Zsolt68]

Önkényesen: [Renderelés ... M = 1]M = 1, [Renderelés ... G = 1]G = 1, [Renderelés ... c = 1]c = 1
[Renderelés ... a_{max} = \dfrac{1}{2} \cdot \sqrt{\dfrac{b}{2}}]a_{max} = \dfrac{1}{2} \cdot \sqrt{\dfrac{b}{2}}

Ez egy erősen eltúlzott felső becslés, mivel egy csillag anyaga nem szokott Kepler szerint keringeni, hanem az alatta lévő rétegekre támaszkodik.
Elvileg valamennyi járulékot adhatna a központi tömeg pörgése is. De mivel az már az eseményhorizont alatt van, pontszerűnek feltételezzük.

Van azonban egy apró probléma, mert epszilon távolsággal a horizont felett nem lehet álldogálni, de még keringeni sem.
Ezt a problémát az átmeneti állapot bevezetésével orvosoljuk. Ugyanis a dinamika ismeri a pillanatnyi mozgás és a pillanatnyi nyugalom fogalmát, mármint haladó szinten. Például egy inga a felső holtponton a pillanatnyi nyugalom állapotában van. Tehát a fent említett számítás egyetlen pillanatban érvényes, mielőtt a keringő külső tömeget az eseményhorizont elnyelné. Hasonló módszerrel végig lehetne számolni a csillag összeomlásának dinamikáját, ahogy az anyag összeomlása következtében az eseményhorizont egyre növekszik - de az a számítás már nem lenne igaz ilyen formában. Tulajdonképpen ez a számítás sem igaz, hanem egy felső becslés.

Hmmm..
Nem is olyan kicsi az impulzusmomentum. Jó nagy a sugár...

Sajnos a Nap még nem fekete. Legalább 3x nagyobb tömege kellene legyen, és akkor én sem írkálnék hülyeségeket ide.
Viszont a számításaim szerint a nagyobb lyukak kevésbé Kerregnek.

[István]

Egy táguló, inflálódó univerzumban élünk (látszólag). Képzeljünk el egy zsugorodó, szűkülő univerzumot. Minden kisebbedik, a távolságok, méretek, atomok, molekulák, méterrudak, egyszóval minden. Mit látna vagy érezne ebből egy ott lakó? Szerintem semmit. A relativitás ott is relativitás lenne, a c szintén c, és ha belenézne a távcsövébe, akkor éppúgy felfedezné a Doppler effektust, vörös eltolódást, mint itt, vagyis a tágulást, expanziót.
Visszatérve a fekete lyukakhoz, egy általunk lyuknak definiált helyen lakó értelmes lénynek szintén ugyanaz a világ tárulna a szeme elé, mint itt nálunk. Az atomok, molekulák ugyanazok, mint itt, méterrudak, vörös eltolódás, c stb.
Van erre cáfolat?

[rasta27]

http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz060 ... espolc.pdf
viewtopic.php?f=15&t=449&p=17388&hilit=s%C3%B6t%C3%A9t+energia#p17388

[István]

Egy egyszerű kísérlet sorozat:
Egy méterrúd zuhan a fekete lyuk felé hosszanti irányban. Rá van szerelve egy lézeres távolságmérő, amivel a rúd hosszát mérjük. Ugyanannak a rúdnak mérjük a hosszát, ha elfordítjuk 90 fokkal és lapjával esik.
Most mérjük a rudak hosszát a Földön, az egyik esetben függőleges, a második esetben vízszintes helyzetben levő rúdét.
Árapály van itt is.
Kíváncsi vagyok a mérési eredményekre, a deltákra.

[István]

Van a sima gravitáció és vannak a gravitációs hullámok. Ugyanaz másképp megfogalmazva, van a sima árapály és van az árapályváltozás. Ezt az utóbbit látjuk a Föld, Hold viszonylatában, mint a tengeren is jelentkező apályt és dagályt. Ami nem más, mint az energia áramlás megnyilvánulása, éppúgy, mint a gravitációs hullámoknál a méretek változása, amit a LIGO-val észlelünk. Ez tulajdonképpen a Föld, Hold rendszer, valaha szerzett energiájának a fokozatos leadása, kisugárzása gravitációs hullámok formájában. Ha jól értelmezem, ennek az energiavesztésnek az eredménye, hogy a Hold lassan távolodik a Földtől. Ennek a Nap, Föld kombinációjában is így kéne lenni, ha más hatások nem lépnek fel. Vagyis nem be spirálozás a Napba, gravitáció hatására, hanem gravitációs hullámok kisugárzása és lassú távolodás. A fekete lyukaknál azt hiszem szintén így van. Nem tudom, jól gondolom e, de ez összhangban van a már korábban említett kuszkuszos példával, vagyis a minden, mindentől való távolodással, expanzióval.

[István]

Egy méterrúd zuhan a fekete lyuk felé hosszanti irányban. Rá van szerelve egy lézeres távolságmérő, amivel a rúd hosszát mérjük. Ugyanannak a rúdnak mérjük a hosszát, ha elfordítjuk 90 fokkal és lapjával esik.
Most mérjük a rudak hosszát a Földön, az egyik esetben függőleges, a második esetben vízszintes helyzetben levő rúdét.
Árapály van itt is.
Kíváncsi vagyok a mérési eredményekre, a deltákra.

Hogyha az árapályról (spagettizálódás) beszélünk, azt hiszem hibásan, különválasszuk a teret és a méterrudat, (matériát) pedig az a tér elválaszthatatlan része. Hiába csűrjük csavarjuk vagy görbítjük a teret a méterrúd nem tud arról, hogy ő elszenvedett e méret változást, hacsak valaki távolról nem szól neki. Megmarad méterrúdnak, ami pontosan egy méter, vízszintesen is meg függőlegesen is.