Mars misszió

Tudományos és egyéb hírek.

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: Banzai » 2016.09.27. 03:05

api írta:És mit csinál a Szenátus a NASA-val 25 év múlva, ha mégse sikerül? Hogy veszi vissza a pénzét?

Semmit nem tud csinálni, ugyanis az állami űrügynökség a "saját" cége. Annyit kér, hogy évente kapjon egy jelentést, hogy hogyan halad a marsi misszió előkészítése, és mire fordítódott az összköltségvetés kb. 1,4 mrd dolláros része ami ezt a célt hivatott szolgálni. Az is fontos tény, ha csak egy kicsit is komolyan venné ezt a tervet az USA akkor minimum elnöki szinten kellett volna ezt bejelenteni (lásd. Kennedy) de az elnök emberei is nagyon jól tudják hogy az egész rendkívül instabil lábakon áll. Bár a technológia adott, a biztonságos kivitelezés nagyon messze van, komoly akarat és pénz hiányában.
api írta:Ez szerintem is csak blöff. Akkor valósul meg, ha megint valami olyan halálos versengés alakul ki, mint ami a hidegháború idején volt. De azon az áron nem kívánom. Pedig valóban lenyűgöző volt átélni a Holdutazás kalandját.

Kialakulhat hasonló versengés, mint ahogy most is van egy erős verseny Kínával, de láthatóan ez egy teljesen más jellegű küzdelem (ugye az orosz gazdaság már régóta a vicc kategória ilyen szinten), főleg, hogy Kína az USA egyik legnagyobb hitelezője. Nem az űrverseny lesz ennek a harcnak a presztizs projektje, hanem mondjuk az hogy az USA meddig tudja megőrizni a világgazdasági vezető státuszát. Egy ilyen küzdelemben, meg elég nagy érvágás lenne 500 mrd dollárt úgymond kidobni az ablakon, amikor égető problémákat kellene megoldani, már ebben az évtizedben, lásd globális felmelegedés, migráció, társadalmi ellentétek, egészségügy, lokális fegyveres konfliktusok, stb... Kína is bedobta a napokban a köztudatba a 2030 környéki emberes Hold-utazást, ami kb. akkora blöff mint a mostani bejelentés, amit az amerikaiak egyfajta válasznak szántak erre a mozgolódásra, nem véletlenül volt az előző hetekben több washingtoni meghallgatás is ebben a témában. Gyerekek a kínaiak mennek a Holdra, mi is villantsunk valamit. Igen ám de a kínai űr programon, már most 200.000 ember dolgozik az amerikai 75.000el szemben.

A szenátus képviselői joggal félnek attól hogy az USA elveszíti vezető szerepét az űrkutatásban de ehhez nem elegendőek a nagyívű gondolatok, kemény pénzeket, dollár tízmilliárdokat kellene átcsoportosítani, amire jelenleg nincs lehetőség. Az USA szépen le fogja nyelni ezt a békát, Kína pedig szépen lassan kigyúrja magát, de számára még egy Hold utazás is rettentő nagy feladat, és rengeteg kidobott pénz. Meg fogja csinálni a Holdat, mert van rá központi akarat, és pénz is, de nagyon nagy ára lesz, szinte nulla gazdasági haszonnal.
banz.
Avatar
Banzai
 
Hozzászólások: 1272
Csatlakozott: 2014.03.14. 19:22
Has thanked: 156 times
Been thanked: 115 times
Név: T

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: dgy » 2016.10.11. 21:11

Obama: Az amerikaiak 2030-ig eljutnak a Marsra

http://www.origo.hu/tudomany/20161011-u ... obama.html

dgy
Avatar
dgy
 
Hozzászólások: 1737
Csatlakozott: 2014.03.12. 21:40
Tartózkodási hely: Budapest
Has thanked: 111 times
Been thanked: 832 times

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2016.10.11. 21:58

Nekem az a véleményem, hogy a 60-as évek nem a 2010-es évek, Obama nem egy Kennedy, és ami akkor igen komoly hidegháborús fegyverkezés volt, az ma olcsó politikai haknizás mindössze.
Hamarabb lesz kínai a Marson. Klingonékra pedig itt a Földön megvívandó háborúk várnak.
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2363
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 250 times
Been thanked: 436 times

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: Banzai » 2016.10.15. 16:03

banz.

These users thanked the author Banzai for the post:
rasta27
Rating: 11.11%
 
Avatar
Banzai
 
Hozzászólások: 1272
Csatlakozott: 2014.03.14. 19:22
Has thanked: 156 times
Been thanked: 115 times
Név: T

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: api » 2018.11.15. 16:40

https://index.hu/techtud/2018/11/15/25_even_belul_ember_lephet_a_marsra/
A 25 év 2018 végén is 25 év.
De 25 év volt harminc évvel ezelőtt is.
Úgyhogy szerintem harminc év múlva is 25 év lesz.
1969-ben viszont még jóval optimistábbak voltak, akkor a nyolcvanas évekre ígérték.
api
 
Hozzászólások: 1039
Csatlakozott: 2014.12.16. 18:05
Has thanked: 151 times
Been thanked: 264 times
Név: Albert Péter

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: api » 2018.12.12. 16:54

Döbbenetes, hogy gravitáció hiányában mennyire ügyetlenül mozog és dolgozik az ember:
https://index.hu/techtud/2018/12/12/rambokessel_beleztek_az_orosz_urhajosok_a_szojuzt/
api
 
Hozzászólások: 1039
Csatlakozott: 2014.12.16. 18:05
Has thanked: 151 times
Been thanked: 264 times
Név: Albert Péter

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: rasta27 » 2019.01.09. 01:00

Szerintetek található a Mars és a Jupiter keringési pályáik közötti övében marsi anyag az Olympus mons aktív időszakából?
Avatar
rasta27
 
Hozzászólások: 472
Csatlakozott: 2015.02.24. 18:37
Tartózkodási hely: Kalocsa
Has thanked: 143 times
Been thanked: 26 times
Név: Kiss Dávid

Re: Mars misszió

HozzászólásSzerző: simonsamu » 2019.05.19. 11:39

rasta27 írta:Szerintetek található a Mars és a Jupiter keringési pályáik közötti övében marsi anyag az Olympus mons aktív időszakából?


Sziasztok,
rég hangzott el ez a kérdés, de engem érdekelne, ha valakinek van valamilyen válaszjavaslata.
simonsamu
 
Hozzászólások: 14
Csatlakozott: 2019.05.19. 11:34
Has thanked: 3 times
Been thanked: 0 time
Név: Simon Sámuel

Előző

Vissza: Hírek a nagyvilágból

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron