Moderációs topik

Önjelölt zsenik és fórumszabályzat-sértők lezárt témái, mindenki okulására megőrizve.

Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2014.04.15. 20:27

Sziasztok,

Tuaregot határozatlan időre, tartósan kitiltottam.
A hozzászólások 12%-át(!!!) ő írta, ami nem is rossz teljesítmény, ha azt nézem, hogy 1-2 hét lemaradásból indult. Addig rá jellemző módon nem értett egyet a fórum elveivel, céljaival, de már a létrehozásával sem. Ehhez képest sokáig boldogított bennünket, túl sokáig is.
Kapott lehetőséget eleget, 154 hozzászólásban kibontakoztatott volna. Ennek ellenére érdemi, ONtopik mondanivalója elférne egyetlen rövid hozzászólásban. Úgy ítéltem meg, hogy mindössze pár embert foglalkoztatott folyamatosan, de őket sem szórakoztatta igazán (ahogy az érkezett privát üzeneteim is alátámasztják). Ezzel szemben nézzük türelmesen, ahogy mások témáit, kérdéseit szétoffolja, ahogy megpróbálja elérni, hogy minden körülötte forogjon. Nézzük, hogy megkoronázza saját magát fraktálkoronájával. Miközben a topik nyitói, kérdéseket feltevők, a nagy reményekkel erre a fórumra regisztrálók csak várnak és várnak, megpróbálják kivárni a sorukat, hogy saját topikjukban MEGKÖSZÖNHESSÉK a kapott információkat. Már ha megtalálják a sok offtopik között.
Nem, ez a fórum nem ezért jött létre.

Nem szégyen valamit nem tudni. Nem szégyen kíváncsinak lenni, sőt: dícséretes. Megpróbálni jól kérdezni: nehéz feladat, mindenki tudja, akit VALÓBAN foglalkoztat egy-egy kérdés és szeretné a tudásában tátongó lyukakat betömködni, és vár a válaszra. De mindezt elő lehet adni sokkal kevésbé kötekedő, ingerlő stílusban is.

Ha valakinek a célja a megismerés, akkor tisztában van tudásának korlátaival, és nem kezd el harciasan támadni olyan látszólagos ellentmondásokat, amik csak az ő fejében léteznek.
Ha valakinek a célja tényleg a megismerés, akkor nem nyit egyetlen hozzászólásában több offtopik szálat. Megpróbál röviden a témára szorítkozni, és egyáltalán: a KÉRDÉS műfaját próbálgatja, nem pedig az öncélúan gerjesztett vitát erőlteti. A vitát, bármiről is, ha másról nem akkor a "tudományos viták" létjogosultságáról ezen a fórumot.
Ha valakinek a célja a megismerés, akkor örül annak, hogy valaki egy-egy jó hasonlattal meg tudja világítani a kérdése tárgyát, nem kezdi el a hasonlat fizikai érvényességét támadni!! :)
Akinek célja a megismerés, az megtiszteli a fórumtársait azzal, hogy ad a véleményükre. Más véleményét nem minősíti "viccek, mítoszok, mesék, Repülő Tésztaszörnyek kategóriának". Különösen akkor nem, ha mellesleg ez beleilleszkedik a jelenlegi tudományos doktrínákba.
Ha valakinek a célja a megismerés, akkor nem válogatja ki- ahogy Dgy írta: speciális szűrővel- mások hozzászólásából az ő elméletét alátámasztani látszó dolgokat, hanem tényleg elgondolkodik az olvasottakon. Az ilyen ember megköszöni ha új ismeretekhez jutott, vagy valaki rendszerezte az eddig rendszertelen tudását.
Tuarego 1, azaz 1 db like-ot használt el itteni pályafutása alatt, mmormotának, amikor mmormota olyat írt, amit Tuarego saját véleményének alátámasztásaként értékelt. Nem ad senkinek a véleményére, az érvek elmennek a füle mellett.

Nem sorolom tovább, ennek a hozzászólásnak nem célja egyoldalúan bemutatni Tuarego egész fórumozási történelmét. Azt hiszem, mindenki megismerhette őt és értékeli, amit számára nyújtott. Mi páran sajnos ismerjük régebbről. Beszéljen helyettem inkább a saját magáról írt néhány mondata:
Tuarego írta:Gondolod, hogy ezt valahol is értékelték volna, vagy akadt volna ennek a felfogásomnak akár egyetlen állhatatos követője, aki védelmébe vette volna ezt a hozzáállásomat? Nem igazán akadt! Ha feltűnt is néha ilyen, az előbb-utóbb elvesztette a türelmét, s beállt ő is a sárdobálók közé, vagy odébbállt.


Na ez az, amire itt semmi szükség nincs, és ezt nem is várjuk meg. Sem a tagok odébbállását, sem azt, hogy az élet itt a sárdobálásról szóljon. Látszik, hogy elkezdődött, látszik, hogy az értelmes beszélgetéseket ellehetleníti, látszik, hogy az a 3-4 tag, aki szóba áll vele (mellesleg kivétel nélkül aktív és felkészült tagok) kikerülhetetlenül és azonnal konfliktusban találja magát.
Ez a fórum nem Tuaregoról szól, célja nem a vele foglalkozás, nem a vele való öncélú és vég nélküli vitatkozás.
Így hát kizártam, tartósan. Csak ennyit szerettem volna közölni, így hirtelen felindulásból.

üdv,
Sanyilaci

These users thanked the author Sanyi_Laci for the post (total 2):
jokeszBanzai
Rating: 22.22%
 
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2342
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 249 times
Been thanked: 434 times

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2014.04.15. 20:44

Még annyit, hogy mivel már nem tud válaszolni, ezért megkérek mindenkit: ne folytassa a vitatkozást vele. Az illem úgy kívánná meg, hogy ha megszólítják, akkor válaszolhasson is, de én most itt elvágom a viták szálát. Ha valakinek nyitott kérdése maradt, azt tegye fel, és induljon egy ÚJ beszélgetés. A régit, vele, nem folytatjuk.
Köszönöm.
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2342
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 249 times
Been thanked: 434 times

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2017.04.26. 22:10

Mennyire másképp számol be a mai eseményekről az origo és az index! Érdemes a friss események mentén párhuzamosan olvasgatni, hogy az ember kialakítsa a saját ösztönét!

És mennyire szánalmas az index. Nem tényeket közöl, hanem rögtön véleményt kíván átültetni az agyunkba, erős szavakkal, sulykolva a semmit.
Amikor pedig az újság megpróbálja tényekkel alátámasztani mindezt, az nevetséges igazán. :)
Amikor idézi az Orbánt érő "erősebb" kritikákat, hát az mindent elárul. Hogy mindössze ezt a 4 darab "erősebb" kritikát sikerült összeválogatni. Se ész, se tény, csak a buta fröcsögés, panelek puffogtatása. Olykor konkrétan orbitálisan primitív hazugságokra és rágalmazásokra alapozva a "további következtetéseket"! Ezt is bebuktátok libernyákok! Mert most is hazudtatok reggel, délben és este! Már az EUban sem eszi ezt meg senki.

A legkedvencebb nálam az a szolgalelkűség csimborasszója az, amikor a panelprolik azzal támadják folyton Orbánt, hogy mint egykori Soros-ösztöndíjas, hogyan helyezkedhet szembe a "gazdájával"! Ha nem hallottam százszor ezt az "érvet", vagy inkább ezerszer! Mennyire kell ehhez vérprimitívnek lenni!? Talán már Soros egyből meg is vette kilóra Magyarországot egy ösztöndíjjal? Egy ösztöndíjért el lett adva az ország? Vagy legalább az ember? Kikérem magamnak, az én miniszterelnökömet senki nem vette meg kilóra! Sem az országomat. Szerencsére. De a láncoskutyák ezt nyílván soha nem értik, mert nem is érthetik.
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2342
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 249 times
Been thanked: 434 times

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: api » 2017.04.27. 10:33

És vicces, hogy tegnap 5 perc után törölted azt a topicot és hozzászólást, amiben kértem, hogy ha komolyan gondolod ezt a hatalmaskodó hozzáállást:
És örüljetek, hogy egyelőre nem tiltok, de még annak is eljöhet az ideje.

akkor írd ki egy jól látható helyre a fejlécen!
Hát ilyen stílussal bizony egyedül fogsz maradni.
api
 
Hozzászólások: 1039
Csatlakozott: 2014.12.16. 18:05
Has thanked: 151 times
Been thanked: 264 times
Név: Albert Péter

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2017.04.27. 11:11

Api, abban a hozzászólásodban túl sok értelem tegnap sem volt, fölösleges újra elismételned. Én úgy látom, hogy amikor alábbhagy az indexen a trollfoci, akkor átjössz ide egy kicsit provokálni és kötözködni unalmadban. Ennek nincs semmi értelme, ezért töröltem.
Ha szerintetek az a követendő stílus és értékrend, amit ti megengedtek magatoknak, akkor egyáltalán nem bánom ha egyedül maradok is. Egyébként nem vagyok egyedül, privátban kapok néhány támogatói levelet. Csak értelmes ember nem áll le vitatkozni mindenféle felforgató forradalmi kisebbségekkel, akik minden fórumon úgyis csak veszítenek folyamatosan, cserébe állandóan hangosan hőbörögnek a semmin.
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2342
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 249 times
Been thanked: 434 times

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2017.04.27. 12:38

SzZoli írta:Engem zavar, hogy aki antiorbánista, az rögtön elítélendő "libernyák".

Engem már helyből az "anti" is zavar, mert ez mindennek a mérlegelés nélküli elutasítását jelenti, érzelmi alapon, ami így megakadályozza az objektív, racionális mérlegelést és véleményalkotást. Ugyanakkor a másik oldalról mindent kritika nélkül benyel az, aki ilyen "anti" gondolkodású. Aki valaminek az ellenében határozza meg magát, akár van rajta sapka akár nincs. Én ezt látom sok év tapasztalata alapján. Simicska is mekkora cimbitek lett már a G nap óta, ugye-ugye?!

És nagyon zavar, hogy a Fideszes az rögtön birka, megtévesztett, racionális gondolkodásra képtelen, buta ember. Az iszlám pedig a béke vallása, ja. Ez a pökhendi felsőbbrendűség árad az ellenzék felől, ez az alapfelütés, hosszú évek óta ezt tapasztalom. Holott én a másik oldalon vélem felfedezni ezt a csordaszellemet. Van választása egy fiatalnak az átpolitizált oktatási intézményekben? Az egyik oldalon a kirekesztéssel, kiközösítéssel találja szembe magát a "racionális gondolkodásra képtelen agymosott birka", a másik oldalon meg utcabálokra járnak, és Parlamentet ostromolnak egy Unicumért a büfében. Hát mekkora buli már, nem? Főleg, hogy a mai fiatalságnak esélye sincs emlékezni, mert pl. 2006 már 11 éve volt, amikor a mai gólyák még írni sem tudtak. De a felsőbb éveseknek sincs tapasztalatuk más kormányokról, egyszerűen kicsi gyerekek voltak még akkor.

Ráadásul én nem is vagyok fideszes. Csak fényévekkel jobban kormányoznak a többieknél, a választási lehetőségek közül.

SzZoli írta:de nem állok be a maszop vagy Fodor Gábor mögé sem.

Márpedig valaki kormányozni fog. Olyan nincs, hogy egyik sem. A matekban lehet, hogy van ilyen képzeletbeli komplementerhalmaz, de a valóságban valakinek a palettáról kormányoznia kell.
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2342
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 249 times
Been thanked: 434 times

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2017.04.27. 13:56

Mindez a te véleményed, jogod van hozzá. Másoknak pedig más véleményhez van joguk.

Azt pedig még egyszer elmondom, hogy kormányozni az fog, akik MELLETT sokan teszik le a voksukat. Nem komplementerhalmazok metszetéről szól a választás, hanem valaki MELLETT kell voksolni.
Elhiszem, hogy Magyarországon évezredes hagyománya van a széthúzásnak és a megosztásnak, valamint a külföldi befolyásnak, mindezekkel együtt élünk és tesszük a dolgunkat.

Széthúzó társadalom elpusztul, összetartó társadalom virágzik. 100% bizonyossággal. Meg kell tanulnia az ellenzéknek a konstruktivitást, ha bármiféle beleszólást akar a politikába, akár rövid, akár hosszabb távon.
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2342
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 249 times
Been thanked: 434 times

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Sanyi_Laci » 2017.04.27. 14:11

SzZoli írta:A jelenlegi hatalom semmiféle ellenzéki konstruktivitásnak nem ad helyet. (Nem mintha különben nagyon azok volnának...).

Jajj, dehogynem. Csak egyetlen életképes önálló elképzelésük sincs, és el vannak foglalva azzal, hogy egymással marakodnak a koncon. Nem is érdekli őket semmi más. Minden mást megmondanak nekik külföldről, mit kell eladni, milyen törvényeket kell hozni, milyen követ kell fújni. Időnként látványosan megújulnak, ciklusonként legalább 2-szer, időnként osztódnak, időnként pálfordulnak. A Fidesz pedig csak egy kávét kér, és páholyból nézi ezt a gyönyörűséget.

Nézd, ha valamivel például a lakosság 98%-a egyetért, akkor nem kell csodálkozni az "anti"-nak azon, hogy nem sikeres az "anti"-politikája. De ez legyen az ő problémájuk, ahogy a Galaxis Útikalauzban is szerepel: MVP.
Avatar
Sanyi_Laci
 
Hozzászólások: 2342
Csatlakozott: 2014.03.14. 00:24
Has thanked: 249 times
Been thanked: 434 times

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: Banzai » 2017.04.27. 16:59

Sanyi_Laci írta:Ezt is bebuktátok libernyákok!....az én miniszterelnökömet senki nem vette meg kilóra...


Laci, lehet hogy nem hiszed el, de tényleg tiszta jóindulatból mondom, szakemberre lenne szükséged... teljesen elborult a személyiségednek a közélettel foglalkozó része...pártállástól függetlenül ha egy embert ennyire kifordít magából a politikának hívott bohóckodás, néphülyítés...., ott komoly bajok vannak.
banz.
Avatar
Banzai
 
Hozzászólások: 1269
Csatlakozott: 2014.03.14. 19:22
Has thanked: 155 times
Been thanked: 114 times
Név: T

Re: Moderációs topik

HozzászólásSzerző: WalrusTheInvincible » 2017.04.27. 22:54

No, most beregisztráltam.

Évek óta olvasom a fórumot, és nyomon követtem a beszélgetést még a Csillagvárosban is. Dávid Gyula előadásait tíz éve nézem, eleinte a Polarisban tartottak felvételeit, később az Atomcsill és más sorozatokat. A Gyula előadásai előtt többnyire a Tálentum sorozat könyveiből próbáltam tájékozódni az engem érdeklő témákban, de amióta az eszemet tudom azóta érdekel a minket körülvevő világegyetem, miből lett, hogyan fejlődött, hová tart, vagyis a kozmológia témáiban.

Gyula előadásainak, a Csillagváros és az itteni fórumnak köszönhetően kialakult bennem az Univerzumunk mélyen gyökerező csodálata, egy olyan stabil alap, amelyre gondolva a mindennapok visszásságain át tudok lépni. A porszemnyi emberi léptékű problémák elenyésznek az eonok óta létező, felfoghatatlanul hatalmas és változatos Univerzumunk - s esetleg az azt magába foglaló Multiverzum - mellett, értelmet, mélységet adnak a régi mondásnak: száz év múlva az apró-cseprő emberi problémákra senki sem emlékszik majd.

Bár belőlem fizikus sosem lesz, a szakszerű, de ismeretterjesztő magyarázatokat is csak részben értem meg, ezzel együtt nagyon érdekes volt látni, ahogyan Laci hozzám hasonló érdeklődőből dicséretes, párját ritkító szorgalommal, éleslátással nekifogott, és becsülettel megtanulta a korszerű elméleti fizika egyes ágait, és elsajátította a matematikai eszközkészletüket, meglátta, mi hordoz fizikai jelentést, és mi pusztán matematikai délibáb, majd pedig egy ponton túllépve számolásai során maga fedezte fel a mások által már leírt szabályszerűségeket.

Laikusként is különlegesen izgalmas volt végignézni, ahogyan Laci Gyulától időnként inspirálva a szorgalma, belátóképessége és tehetsége révén felfedezővé vált, egy szemvillanásnyi betekintést engedett az elméleti fizika fejlődésének folyamatába, s igazolta a sejtésemet, az igazán tehetségesek nem megtanulják, hanem felfedezik a tehetségük tárgyát, az alapokból kiindulva logikus gondolkodással és intuiciójuktól vezetve meglátják azt, amit már előttük mások is. Talán máshogyan, más úton, de a lényeget tekintve ugyanarra jutnak. Látni megvillanni a tehetséget, s az alkotás folyamatát olyan volt számomra, mint egy zenerajongónak a kedvenc előadójának impromizációját hallgatni egy exkluzív, zárt körű, bensőséges hangvételű előadáson.

Számomra ezek vagytok ti, ez a közösség, annak, ami ma vagyok, ahogyan gondolkodom, annak az eddigiekben jelentős formálói voltatok. Ezen kívül nem ismerek Magyarországon, magyar nyelven olyan nyilvános fórumot, ahol hasonló színvonalú és témájú beszélgetés zajlana talán a leginkább emberhez méltó témáról, az Univerzumról és annak megismeréséről. A jelenleg elfogadott modellek a mérések és kísérletek évszázados próbáját állták ki, s valamilyen formában mindaddig a civilizációnkkal lesznek, amíg az létezik. Ezekkel foglalkozni, erre feltenni egy életet - ez emberhez méltó vállalkozás.

Laci, kérlek, amit itt felépítettél, a közösséget, ami itt összegyűlt, ne cseréld ezt fel olyasmire, amire száz év múlva - de talán tíz év múlva sem - már úgysem emlékszik senki. A te életműved az, amit az elmúlt évek során felépítettél, nem pedig az, amit az elmúlt napokban a fórum témájától idegen módon leírtál. Azt gondolom, amit emberi mivoltában az ember a világért tehet, azt te bőven megtetted. Talán nem abban a formában, ahogyan gondoltad, és talán te sem látod át, az eddigi munkáddal mit adtál másoknak, ez a fórum hogyan inspirálhat fiatal és tehetséges embereket, s hogyan ad mértéket vitakultúrában, korrektségben, segítőszándékban a mai mértéktelen és értéktelen társadalmunkban.

Köszönöm.

These users thanked the author WalrusTheInvincible for the post (total 8):
G.Árasta27verrendgykarit=^.^=Sanyi_Laciapi
Rating: 88.89%
 
WalrusTheInvincible
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2017.04.27. 21:57
Has thanked: 1 time
Been thanked: 8 times
Név: WalrusTheInvincible

Következő

Vissza: Zárt osztály

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég